A Gestalt szemléletű önismereti folyamatokban nem a „miért”-ekre fókuszálunk. Bár legtöbben szeretjük érteni, hogy mi miért van, a Gestaltban alapvetően nem magyarázatokat keresünk a múltból. A figyelmünk inkább a jelenre irányul: arra, hogy kik vagyunk, hogyan működünk, hogyan reagálunk, és hogyan hatunk a környezetünkre. A miért-kérdések gyakran racionalizáláshoz vezetnek, miközben a Gestaltban arra törekszünk, hogy a hangsúlyt az elménkről áttegyük az érzékelésünkre.
Fritz és Laura Perls Freud analitikus szemléletén túllépve dolgozták ki a Gestalt-terápia alapjait. Úgy gondolták, hogy az okok megtalálása önmagában nem elegendő a változáshoz. Az analizálás ráadásul azt az illúziót keltheti, hogy a mintázataink egyetlen konkrét okra visszavezethetők. Szerintük a megértésre törekvés sokszor védekezés a megtapasztalás ellen. Ha valaki mindig csak az okokra figyel, elveszíti a jelent.
Ettől még természetesen az üléseken feljöhetnek gyerekkori emlékek és múltbeli események, hiszen ezek meghatározzák a jelenünket. De a saját tapasztalatom is az, hogy nem az intellektuális elemzés és a megértés hozza a valódi változást, hanem a teljes, ítéletmentes átélés és tudatosodás.
Számomra személyesen is nagy áttörést jelentett a pszichodráma, a mozgásterápia, majd a Gestalt-terápia a klasszikus, beszélgetős „okfelfejtős” pszichológiai tanácsadások után. Persze nem tudhatom, mi lett volna, ha azokon előbb nem megyek keresztül. Lehet, hogy szükségem volt a megértésre ahhoz, hogy aztán igazán a jelenre és a megélésre tudjak fókuszálni.