Ebben a sorozatban ülésrészleteket mutatok be abból a célból, hogy érzékelhetővé váljon, milyen egy Gestalt önismereti folyamat. A bemutatott részletek a valóságon alapulnak, a szövegek a kliensem jóváhagyásával kerülnek publikálásra. A személyes adatait megváltoztattam, hogy semmiképp ne legyen felismerhető, kiről van szó. Minden klienssel a közös munka más és más. Van, amikor elsősorban beszélgetünk, van, amikor a jelen idejű megtapasztalás, a testi érzetekkel, képekkel vagy mozgással való kísérletezés kerül előtérbe – mindegyik forma érvényes és értékes lehet. Csilla rendkívül nyitott az élményalapú munkára, így a közös folyamatunkon keresztül jól érzékelhetővé válik a Gestalt szemlélet működés közben. A részletek végén röviden, a teljesség igénye nélkül írok néhány szakmai reflexiót.
Csilla 47 éves, házasságban él. Három gyermeke van, akik már iskolás korúak. Otthonról dolgozik. Rendkívül izoláltnak éli meg a helyzetét, vágyna egy értelmes felnőtt közegre. Családi, nagyszülői háttér hiányában, és mivel a férj a fő pénzkereső, rá hárul a gyerekek körüli teendők nagy része is, ami megterheli. A párkapcsolatában egyre magányosabbnak érzi magát. Az első ülésen kiemeli, hogy sokszor türelmetlen magával és a környezetével kapcsolatban. Szereti, “ha van haladás.” Gyakran az a megélése: nem elég, amit csinál, és nem elég jó. Nehéz számára a határhúzás.
A második ülésre pár héttel később kerül sor. Hektikusan, munkából rohanva érkezik. Elmeséli, hogy két hete folyamatosan multi-taskingol. Elment egy kolléga a kis cégből, ráhárult egy csomó plusz feladat. Úgy érzékelem, magas az energiaszintje. Intenzíven, gyorsan beszél. Ezeket visszajelzem neki. Azt mondja, a napjai 80-90 %-ában ebben az állapotban van. Egy tornádóhoz hasonlítja. Kérdezem, van-e kedve jobban megfigyelni, ránézni, hogy milyen érzés, amikor ebben a tornádóban van. Feláll, és elkezd körbe-körbe szaladni a szoba közepén, a két fotel körül. Én szaladok utána. Egyre gyorsabban körözünk. Ahogy leülünk, megállapítja:
- Ez szédítő. Le kell ülni! Mellkas feszülést érzek közben. Beszorít. Szeretnék egyhegyű lenni!
- Az mit jelent neked? - kérdezem
- Egy vágány, egy vonat, amibe beszállhatnak utasok, de megy a saját célja felé.
- Mi a cél, ami felé mennél? - kérdezem
- Nem tudom. De a vágány kötött pálya. Ez a másik véglet.
- Akkor mire vágysz?
- Egy erdei ösvényre. Amiről le lehet térni, aminek vannak alternatív útjai is. Tavasz van, minden friss. Mohák mindenfelé. Csicsergő madarak, zubogó patak. Minden út a hegy tetejére vezet. Ott körbe lehet nézni: végtelen kilátás, panoráma. - ahogy ezt leírja, könnyek jelennek meg a szemében. Jelzem neki, hogy észrevettem.
- Igen, mert annyira vágyom erre, de annyira messze van.
Amikor megkérdezem, hogy mit adott neki ez a kísérlet, azt mondja: Nagyon nehéz az, amiben van (=a tornádó). De felcsillant a remény. Megnyugodott, le tudott lassulni a metafora vizualizálása közben. És valami megjelent a szükségleteiből.
A következő ülésen arról beszél, hogy szeretne többet a jelenben lenni. Leginkább a jövőben van, ami hol szorongással teli, hol csak szimplán tervezős, de olyankor is türelmetlen (magával szemben). Ahogy erről beszél, egyszercsak eszébe jut, hogy volt egy fontos felismerése a két ülés között: egy, a férjével az életük prioritásairól folytatott vita után rájött, hogy nem fogja tudni megváltoztatni őt. Csak a saját érzéseiért és cselekedeteiért tud felelni. Lehet szeretni vagy nem szeretni, de ő az, aki! Amikor ez megfogalmazodótt benne, az nagy megnyugvással járt.
- Ahogy hallgatlak, erő és önazonosság jelenik meg bennem. Mit érzel most a testedben, ahogy erről mesélsz?
- Bizsergést érzek a testemben, tetőtől talpig. Érzem, ahogy a testem súlya ránehezedik a fotelre. A lábam erősen támaszkodik a földön. Olyan vagyok most, mint egy gyökeret vert fa. Erősen állok a földön, de közben felfele tudok növekedni. És most abszolút a jelenben vagyok. És eszembe jut a múltkori ösvény. Most arra gondolok, hogy nemcsak a végpontot kell nézni. Milyen jó, ha tudom nézni a lábam nyomát, és észre tudom venni az apróbb részleteket is, amik az erdőben körülöttem vannak. Szóval vágyom egy értelmesebb életre, ami lassabb, amiben nem az anyagiakon van a fókusz. Amiben jobban el lehet mélyülni, és a jelent jobban megélni.
A Gestalt folyamatban a változás paradoxonát tartjuk szem előtt: nem az a cél, hogy megváltozzunk, hanem az, hogy egyre inkább kapcsolatba kerüljünk önmagunkkal. Azzal, hogy egy adott helyzetben milyen érzések, testi érzetek és impulzusok jelennek meg bennünk; hogyan hat ránk a környezetünk, és hogyan hatunk mi rá; mik a valódi szükségleteink. (Lásd részletesen: https://www.jovanovicseszter.hu/blog/azza-valni-aki-vagyok)
Amikor megjelent a tornádó képe – Gestalt nyelven kiemelkedett alakként –, ezzel maradtunk, és megnéztük, mi történik ott. Ahogy Csilla testileg, mozgásban is megjelenítette, sőt eltúlozva átélte ezt az állapotot, organikusan bukkant fel benne a szükséglet arra, hogy kilépjen belőle, és elképzelje, mi az, amire valójában vágyik. A remény nem abból született, hogy megoldást talált a problémájára, hanem abból, hogy kapcsolatba került valamivel, amire addig nem volt tere ránézni. Észrevehetővé vált egy olyan minőség, amely a tornádóban körbe-körbe szaladva nem volt elérhető. Mindez testi szinten történt meg; a gondolatok csak követték. Nem megoldás született, hanem irány.
A felelősségvállalás önmagunkért, a cselekedeteinkért fontos alapja a Gestalt önismeretnek. Csillában ez a felismerés a folyamat kezdetén, két ülés között született meg. Az önismereti folyamat nem csak az üléseken zajlik, hanem azok közötti időben is, szinte folyamatosan vagy visszatérően. Így gyakori, hogy fontos felismerésekre nem magán az ülésen jutunk. A Gestalt szemlélet révén megtanulunk egy magasabb szintű tudatosságot és figyelmet magukkal kapcsolatban, amit a mindennapokban is használhatunk.
Amikor nem csupán beszélünk a tapasztalatainkról, hanem megállunk, és valamilyen formában élménnyé tesszük, amiről szó van (lásd a tornádó megjelenítése, vagy a testi érzetek és vizualizáció), lehetőség nyílik az elmélyülésre. A mozgással, testi érzetekkel asszociációkkal, metaforákkal való munka olyan mélyebb és absztraktabb tartalmakat, szükségleteket tehet hozzáférhetővé, amelyek pusztán gondolati szinten rejtve maradnának.
A folytatás hamarosan következik.