“A valódi változás akkor történik, amikor az ember elfogadja azt, aki valójában, és nem próbál olyanná válni, amilyen lenni szeretne.” (Arnold Beisser)
Ez a Gestalt szemlélet egyik alapelve. A változás nem abból születik, ha megpróbáljuk magunkat "megjavítani", hanem amikor engedjük, hogy lássuk, kik is vagyunk valójában. Ez azonban nem passzivitás vagy beletörődés. Épp ellenkezőleg: a Gestalt gondolkodók szerint valódi mozgás és fejlődés csak akkor történik, ha teljesen befogadjuk a jelenlegi tapasztalatainkat. Nem egy elképzelt „kellene” képhez viszonyítjuk magunkat, hanem abból indulunk ki, akik most vagyunk. Valós alap nélkül nincs valódi előrelépés.
Az, hogy kik vagyunk valójában, nem egy állandó kép, amit egyszer s mindenkorra meg kell határoznunk. Inkább helyzetről helyzetre, kapcsolatról kapcsolatra alakulunk. Az önismereti folyamatban az visz előre, ha meglátjuk és elfogadjuk magunkat az adott helyzetben, dilemmában, kapcsolatban – testi érzeteinkkel, érzéseinkkel és gondolatainkkal együtt. Ha tudatosabban érzékeljük, hogyan hat ránk a környezetünk, milyen impulzusaink vannak, kivé válunk, hogyan cselekszünk, és mi magunk hogyan hatunk másokra. Ha kiváncsiak vagyunk arra, akik vagyunk, együttérzéssel fordulunk valódi önmagunkhoz, és nem erőltetjük a változást.
Ez a folyamat kihívásokkal járhat, és néha kényelmetlen érzéseket hozhat felszínre.
Előfordulhat, hogy szembesülünk rögzült mintáinkkal, amelyek korábban védtek minket. Például azzal, hogy hajlamosak vagyunk inkább másokban meglátni azt, ami bennünk van. Vagy jellemző ránk, hogy külső elvárások szerint élünk, és nehéz mit kezdeni a szabadsággal, ami azzal jár, ha ezeket lebontjuk.
Az önelfogadás része az is, hogy szembenézünk az árnyoldalunkkal: azokkal a minőségeinkkel, amelyeket legszívesebben magunk elől is elrejtenénk. Fontos lépés tudatosítani a valódi szükségleteinket is, és megengedni magunknak például a dühöt, a csalódottságot vagy akár a gyászt.
Ha nyitottak vagyunk minderre, és próbálkozunk ezzel a folyamattal, tapasztalhatjuk, hogy a belső feszültségek szép lassan elkezdenek oldódni – gyakran először testi szinten –, és szinte észrevétlen változások történnek az életünkben. Egy rövidebb coaching folyamat, amely egy konkrét dilemma köré szerveződik, néha egyetlen pillanatban hozza el az áttörést: egy felismerésben, egy „aha” élményben. Az általánosabb önismereti folyamatok azonban nem véletlenül tartanak hónapokig vagy akár évekig. Itt nagy szükség van türelemre, mert a változás nem lineáris és nem mindig azonnal látszik – sokszor csak visszatekintve érzékeljük, mi minden alakult át bennünk.
Ha a változás paradoxonát szem előtt tartva dolgozunk, annak van egy olyan igen fontos hozadéka is, hogy fokozatosan megtanuljuk elfogadni magunkat, és ezzel alapvetően változik meg az önmagunkhoz való viszonyunk. Ha nagyon önkritikusak vagyunk, akkor ez egy lassú folyamat, de ahogy egyre inkább elfogadóan beszélünk magunkhoz, lebomlanak az akadályok, kreatívabbá válunk, és új, váratlan lehetőségek nyílnak meg előttünk. És egyszer csak rájövünk: a változás megtörtént – anélkül, hogy erőlködtünk volna érte.
A változás nem pusztán belső folyamat. Ahogy másképp kezdünk el viszonyulni magunkhoz, úgy változnak a kapcsolataink is: más visszajelzéseket kapunk, új reakciókkal találkozunk, és ez tovább formál minket. A paradoxon így nemcsak egyéni szinten, hanem kapcsolatainkban is kibontakozik – és sokszor éppen mások tükrében válik láthatóvá.
Mostanában John Bradshaw Vissza önmagunkhoz – A bennünk élő gyermek felfedezése című könyvét olvasom. Találtam benne egy idézetet, ami annyira ide kívánkozik, hogy megosztom, noha Bradshaw nem tartozik a Gestalt szerzők közé. Mégis rokon szellemiségű: az ő elmélete szerint a gyógyulás kulcsa a szégyen oldása és a sebzett belső gyermek feltétel nélküli elfogadása. Ez nagyon szépen rímel a változás paradoxonára.
“A képzeletben és a mítoszban a hazatérés drámai esemény: zenészek játszanak, levágják a hízott tulkot, díszvacsorát rendeznek, és nagy az öröm, hogy a tékozló hazatért. A valóságban a száműzetés gyakran fokozatosan fejeződik be, anélkül, hogy drámai események jeleznék megtörténtét. Eloszlik a pára. A keresés helyébe lép a megtalálás. Az aggodalom helyébe a megelégedettség. Semmi nem változott, és mégis minden megváltozott.” (Sam Keen)
Felhasznált irodalom:
John Leary-Joyce: The Fertile Void - Gestalt Coaching at Work
John Bradshaw: Vissza önmagunkhoz - A bennünk élő gyermek felfedezése
Phil Joyce, Charlotte Sills: Skills in Gestalt Counselling and Psychotherapy
Gro Skottun, Ahild Krüger: Gestalt Therapy Practice - Theory and Experiental Learning
Dave Mann: Gestalt Therapy - 100 Key Points and Techniques