Viselkedésünket, döntéseinket és kapcsolatainkat mélyen áthatják érzelmeink, sokszor anélkül, hogy tudatosítanánk őket. Ha valóban meg szeretnénk ismerni önmagunkat, érdemes észrevennünk, hogyan tartjuk távol magunktól bizonyos érzelmeinket. Valódi változáshoz vezet, ha közel tudunk férkőzni nem tudatos érzelmeinkhez, és képesek vagyunk megélni őket. Mindehhez a testünk az elsődleges jelzőrendszerünk.
Miért fontos a testtudatosság a Gestalt szemlélet szerint?
A Gestalt szemlélet hangsúlyozza, hogy a test, az elme és az érzelmek egy egységet alkotnak, amelyek szoros kapcsolatban állnak egymással, és folyamatosan hatnak egymásra.
Gyerekkorunkban sokszor nem volt szabad megélnünk vagy kifejeznünk bizonyos érzelmeket. Például azt, ha szomorúak voltunk („a fiúk nem sírnak”), ha fájt valami („katonadolog!”), ha dühösek voltunk („ne hisztizz!”), vagy akár ha túlságosan örültünk („csendesebben!”). Így lassan megtanultuk, hogyan nyomjuk el az érzelmeinket, és hogyan ne vegyük észre a testünk jelzéseit.
Különböző adaptív mintákat (védekezési mechanizmusokat, Gestalt nyelven: kontaktusformákat) kezdtünk el működtetni annak érdekében, hogy tudjunk alkalmazkodni a környezetünkhöz és biztonságban maradjunk.
Felnőtt korunkra ugyanazok a régi, egykor védelmező minták gyakran rögzülnek, automatizmussá válnak. Olyankor is működtetjük őket, amikor már nem szolgálnak minket. Ilyenkor belső feszültséget, kapcsolódási nehézséget, külső konfliktusokat okozhatnak számunkra. A cél a Gestalt folyamatban, hogy tudatosítsuk a rögzült kapcsolódási módjainkat és átéljük (és kifejezzük) az elnyomott és emiatt belső feszültséget okozó érzelmeinket. Ezáltal újra valódi kapcsolatba kerüljünk önmagunkkal és másokkal.
Az adaptív minták a testünkben is rögzülnek. Egy visszatartott légzés, megfeszített váll, lehorgonyzott tekintet vagy elhalkult hang gyakran azt jelzi, hogy éppen megszakad a kapcsolat a bennünk lévő érzéssel. Ha ezeket a testi jelzéseket észrevesszük és tudatosítjuk, akkor feloldódhat a testben megrekedt feszültség, és ez felszabadíthatja az addig elnyomott érzelmet is.
Érzelmeink pedig testi eredetű belső élmények. Amikor valami érzelmet vált ki belőlünk, akkor először a testünk reagál - például megváltozik a légzésünk vagy a testtartásunk, kipirosodunk, mosolygunk - majd az agyunk ezt értelmezi, és így keletkezik egy érzelmi élmény. Tehát a testünk előbb „tudja”, mit érzünk, mint ahogy azt tudatosítanánk magunkban.
És ami a legfontosabb: a test őszinte. A testünket nem tudjuk becsapni. Ha az elménk képes is arra, hogy bizonyos érzelmeket ignoráljon vagy félreértelmezzen, a testünk akkor is jelez - finoman és kitartóan. Gondoljunk csak arra, amikor rendszeresen elszorul a torkunk, vagy nyomást érzünk a mellkasunkon.
Az önismereti munka egyik kulcsa tehát éppen az, hogy újra megtanuljuk észrevenni és dekódolni a testi jeleket és érzeteket. A testtudatosság segít abban, hogy jobban értsük, mi zajlik bennünk egy adott kapcsolatban, döntéshelyzetben vagy érzelmi pillanatban. Ha megtanuljuk észrevenni érzeteinket, mozdulatainkat, gesztusainkat, hanghordozásunkat, légzésünket, akkor közelebb kerülünk ahhoz, akik valójában vagyunk. (Erről bővebben írok A változás paradoxonáról szóló bejegyzésemben.)
A testünkre és az érzékelésünkre irányuló figyelem segíti a jelenben levést is. Gestalt folyamatban ezt sokszor ilyen kérdésekkel támogatjuk: „Kényelmesen ülsz?”„Milyen most a légzésed?”„Nem túl erős neked a fény?” Ezek a kérdések a jelenbe hívnak, segítenek kapcsolódni a testünkhöz, a szükségleteinkhez, az érzelmeinkhez és a környezetünkhöz. Amikor igazán jelen vagyunk, észrevesszük a napfény melegét, a fák illatát, az étel ízét, a talpunk érintkezését a földdel. Ez a fajta figyelem összhangban van a mindfulness szemléletével is: minél inkább a jelenben élünk (és nem a múlton rágódunk vagy a jövőn szorongunk), annál békésebb kapcsolatba kerülünk magunkkal és a világgal.
Hogyan dolgozunk a testi érzetekkel és megnyilvánulásokkal?
A Gestalt folyamatban – kliensünk nyitottságához igazodva – rendszeresen dolgozunk testi érzetekkel. Vannak, akiknek ez természetes, és könnyen meg tudják fogalmazni, mit éreznek a testükben. Másoknak ez új és szokatlan, olykor kényelmetlen is. Ilyenkor inkább a coach saját testi érzeteinek megosztása vagy a kliens látható testi reakcióinak visszatükrözése segíti a tudatosodást.
Mivel a legtöbb energia a jelenben és a tapasztalásban van, Gestalt coachingban törekszünk arra, hogy a kliensünk itt és most, testben átélt élményhez jusson („embodied experience”). Ezt leginkább kísérletek útján érjük el. Ilyen lehet például, amikor felkínáljuk a lehetőséget, hogy tudatosítson egy mozdulatot vagy gesztust, majd erősítse fel, hogy jobban érzékelje. Ezután kipróbálhatja az ellenkezőjét is, és megfigyelheti, mit tapasztal. Kísérletezhetünk a légzés ritmusával, a hang erejével, vagy a testtartással is.
Ezek a kísérletek a tapasztalati tanulást célozzák: segítenek abban, hogy észrevegyünk valamit, amit korábban nem tudatosítottunk magunkról. Minden ilyen kísérlet lényege, hogy közelebb kerüljünk önmagunkhoz – a saját ritmusunkban, biztonságos, elfogadó térben. Természetesen csak akkor kísérletezünk, ha a kliensünk nyitott rá. Hosszabb távon persze cél a komfortzónánk tágítása egy önismereti folyamatban, hiszen különben lényeges változás nem történik. De mindig a kliens dönt arról, hogy mikor és mire áll készen.
Felhasznált irodalom:
John Leary-Joyce: The Fertile Void - Gestalt Coaching at Work
John Bradshaw: Vissza önmagunkhoz - A bennünk élő gyermek felfedezése
Phil Joyce, Charlotte Sills: Skills in Gestalt Counselling and Psychotherapy
Dave Mann: Gestalt Therapy - 100 Key Points and Technics