A Gestalt-os attitűd egyik kulcsa a nem-segítésre való törekvés. Elsőre talán meghökkentő paradoxon. Hogyhogy ne akarjak segíteni segítő szakemberként?
Ahogy egyre több klienssel eltöltött óra van mögöttem, egyre jobban értem, miről is van szó.
Eleinte sokszor éreztem nyomást magamon. Volt, aki azt várta, hogy majd konkrét tanácsot adok, eldöntöm helyette, vagy gyors megoldást kínálok. Mivel nagyon szerettem volna segíteni, kezdő coachként néha túlságosan igyekeztem megfelelni ezeknek a várakozásoknak.
Ilyenkor késztetésem támadt, hogy sokat kérdezzek, okos dolgokat mondjak, magyarázatokat találjak - valahogy bizonyítsam, hogy hasznos vagyok. Ez idővel kimerítővé vált, és nem éreztem magam igazán hitelesnek. A szupervízióban kaptam egy mondatot, ami átfordította a hozzáállásom: „Sose dolgozz többet, mint a kliens.”
Felismertem, ha túl sokat dolgozom a kliensem helyett, elveszem a lehetőségét, hogy saját erejét megtalálja. Ha én „segítek”, átvállalom a felelősséget, és ezzel csökkentem az ő kompetenciáját saját magával kapcsolatban. A Gestalt szerint pedig az önismereti folyamat lényeges eleme, hogy a kliens felelősséget vállaljon önmagáért, a kapcsolataiért és az életéért. Így könnyen kialakul egy tanár-diák dinamika, miközben a felnőtt–felnőtt kapcsolat lenne a cél. Észrevettem azt is, hogy a segítési törekvés miatt óhatatlanul közvetítem a kliensem felé a saját értékrendemet, a véleményemet, és azt is, hogy szerintem mi lenne jó neki. Ezáltal néha átvettem az irányítást.
A Gestalt szakirodalomban a nem segítéshez kapcsolódik a kreatív közömbösség attitűdje. Ez nem a kliens iránti közönyt, hanem a kimenetel iránti semlegességet jelenti. Ez a pártatlan, nyitott figyelem teszi lehetővé, hogy a kliens a saját felelősségében és szabadságában találja meg az irányát. Ha én drukkolok valamelyik kimenetelnek, azzal a saját utamat kínálom – és az nem biztos, hogy az övé is.
Ahogy az egyik tanárom fogalmazott: „Hallgass a megértésért, ne a tanácsért vagy a javításért.” A leírt attitűd lehetővé teszi, hogy a kliens és a coach egyenrangú kapcsolatban legyenek. Ez az őszinte, mély kapcsolódás alapja, ami a Gestalt szemlélet szerint alapfeltétele a sikeres folyamatnak.
Ez a hozzáállás összecseng a Gestalt másik alapelvével: a változás paradox elméletével. A terápiában és coachingban nem cél a változás. Nem akarjuk „megjavítani” a klienst. Ehelyett bízunk a folyamatban, vagyis abban, hogy ha a kliens tudatossága nő, a belső önszabályozása magától beindítja a változást. A cél tehát az, hogy tisztábban lássa, ki ő, mik a szükségletei, és el tudja fogadni magát. Ne akarjon megváltozni.
Szóval most már nagyon figyelek arra, hogy ne AKARJAK segíteni. Ez konkrétan azt jelenti, hogy ne akarjam megoldani a kliensem problémáját helyette. Ne akarjam megváltoztatni. Az én dolgom az, hogy jelen legyek, biztonságos kereteket tartsak, ráhangolódjak, feltétel nélkül elfogadjam és kíváncsian kutassam, a kliensemmel együtt, hogy ki is ő.
Ilyen térben születhet meg a valódi változás. Organikusan, sokszor váratlan irányban.
(A változás paradoxonáról egy következő bejegyzésben részletesebben is írok majd.)
Felhasznált irodalom:
Erős Ilona: Gestalt Coaching (Kelló Éva (szerk): Coaching Alapok és Irányzatok)
John Leary-Joyce: The Fertile Void - Gestalt Coaching at Work
Phil Joyce, Charlotte Sills: Skills in Gestalt Counselling and Psychotherapy
Gro Skottun, Ahild Krüger: Gestalt Therapy Practice - Theory and Experiental Learning
Dave Mann: Gestalt Therapy - 100 Key Points and Techniques