Ha túlzásba visszük azt, amiben jók vagyunk, az terhes lehet önmagunk és mások számára is. Az pedig, ami másokban idegesítő, gyakran megmutatja, merre van a fejlődésünk iránya. A kulcs a rugalmasság és az egészséges egyensúly megtalálása.
Daniel Ofman Core Quadrant modellje egy rendkívül hasznos önismereti eszköz. Segítségével megérthetjük, mi az, amivel megnehezítjük az életünket, és merre vezet a fejlődés útja. A kapcsolatainkban is jól eligazít, mert érthetővé válik, miért kerülünk bizonyos embereket, vagy honnan erednek a konfliktusaink a társunkkal. Segít jobban elfogadni a másikat, és könnyebbé teszi az együttműködést. Ez a modell szépen illeszkedik a Gestalt elméletéhez. Általában organikusan merül fel a használata, sokan az önismereti folyamatukban eleve maguktól is eljutnak hasonló felismerésekhez.
A modell kiindulópontja a magminőségünk (core quality): egy olyan pozitív tulajdonság, amely nagyon jellemző ránk, természetesen jön belőlünk, és amit mások is értékelnek bennünk. Ilyen lehet például az empátia, a türelem, a kreativitás, a határozottság vagy a szervezettség. Természetesen mindannyiunknak több ilyen minősége is van, és fontos, hogy meg tudjuk ezeket élni, tudjuk hasznosítani őket az életünkben és a munkánkban.
Ha azonban a magminőségünket túlzásba visszük, könnyen ellenünk fordulhat. Ezt nevezi Ofman csapdának (pitfall).
Például:
Ha a kvalitásod a szervezettség, a csapdád lehet a túlkontrollálás.
Ha az erősséged a kitartás, a csapdád lehet a makacsság.
Ha gondoskodó vagy, a csapdád lehet a túlóvás.
Ha fontos számodra az őszinteség, a csapdád lehet a tapintatlanság.
Ha a kvalitásod az önállóság, a csapdád lehet a kapcsolódás nehézsége.
Ha precíz ember vagy, a csapdád lehet a körülményesség.
Ha megfigyeljük, mit szoktak – jellemzően a legközelebbi hozzátartozóink – kritizálni bennünk, gyakran éppen a magminőségünk eltúlzott formája köszön vissza. Ha tudatosítjuk az erősségeinket és azt, hogyan tudnak csapdává válni, máris elindultunk a fejlődés irányába.
A fejlődés útja a csapdánk ellentétes, egészséges változata lesz; ezt nevezi Ofman kihívásnak (challenge). Ez a minőség kiegyensúlyozza a túlzásba vitt erősségünket, és érettebb működést tesz lehetővé. Általában olyan érték, amelyet tanulnunk, gyakorolnunk kell, mert nem természetes számunkra — de ha sikerül integrálni, jelentős fejlődést hoz.
Például:
Ha nagy benned az igazságérzet, és a csapdád a merevség, a fejlődési irányod lehet a könnyedség.
Ha nagyon tekintettel vagy másokra, és emiatt nem érvényesíted az érdekeidet, a kihívásod az egészséges önérvényesítés.
Ha önálló vagy, könnyen izolálódhatsz. A fejlődés útja az egészséges kapcsolódás másokhoz.
Ha nagyon türelmes vagy, egy ponton erőtlenné válhatsz. A kihívás számodra a határozottság.
Ha gondoskodó vagy, és a kamasz gyereked agyára mész azzal, hogy állandóan kontrollálod, segíthet, ha jobban tiszteletben tartod a gyereked határait.
Ofman szerint tudattalanul gyakran másokban keressük a saját kihívásunkat. Vagyis sokszor olyan társat választunk, akiben éppen az a minőség erős, amelyet nekünk lenne érdemes megtanulni, hogy kiegyensúlyozottabban működjünk.
Az eltökélt embereknek sokszor nagyon türelmes partnerük van.
A gondoskodó, óvó embereknek gyakran egyenes, szókimondó társuk van.
A csendes, visszafogott emberek gyakran határozott, beszédes partnert választanak.
A párok így szépen kiegészíthetik egymást. A nehézség ott jelenik meg, hogy mindkét fél túlzásba viheti azt, amiben erős. Ilyenkor ez a tulajdonság a másikban könnyen irritálóvá válik, különösen a párkapcsolatban. Ezt nevezi Ofman allergiának (allergy). Emiatt fordul elő, hogy a közeli kapcsolatokban a felek egy idő után elkezdik idegesíteni egymást.
Ha tehát azonosítjuk, melyek azok a minőségek, amelyek másokban nagyon zavarnak, könnyen megtalálhatjuk a saját fejlődési irányunkat. Az allergiánk felismerése azért is fontos, mert rávilágít arra: ami másokban zavar, az gyakran egy értékes kvalitás eltúlzott formája. Ha ezt megértjük, könnyebben elfogadjuk a másikat, és amit korábban csak bosszantónak éreztünk, elkezdhetjük másképp értékelni.
Bár Ofman nem Gestalt-hátterű, a modell illeszkedik a Gestalt polaritások témájához. A Gestalt szemlélet szerint mindannyiunkban jelen van egy minőség és annak ellentéte is, ám gyakran csak az egyikhez férünk hozzá. A magunk elől elrejtett tulajdonságainkat nevezzük árnyékoldalnak. Minél inkább elfogadjuk és megéljük a korábban elfojtott minőségeinket, annál teljesebb és rugalmasabb lesz a személyiségünk. (Erről szóló írásomat itt találod: https://www.jovanovicseszter.hu/blog/ami-zavar-az-tanit)
Amit a másikban elutasítunk vagy túlzónak látunk, az gyakran saját, elnyomott oldalunkra mutat rá – ez pedig a projekció működése. (Erről itt írtam: https://www.jovanovicseszter.hu/blog/a-masik-mint-tukor ) A Gestalt szemléletben mindez azért különösen izgalmas, mert a tudatosítás folyamatában ezek az irritációk értékes jelzésekké válnak. Abban segítenek, hogy észrevegyük a bennünk működő projekciókat, és felelősséget vállaljunk a saját reakcióinkért.
Felhasznált források:
Daniel Ofman: Core Qualities: A Gateway to Human Resources