Ebben a sorozatban ülésrészleteket mutatok be abból a célból, hogy érzékelhetővé váljon, milyen egy Gestalt önismereti folyamat. A bemutatott részletek a valóságon alapulnak, a szövegek a kliensem jóváhagyásával kerülnek publikálásra. A személyes adatait megváltoztattam, hogy semmiképp ne legyen felismerhető, kiről van szó. Minden klienssel a közös munka más és más. Van, amikor elsősorban beszélgetünk, van, amikor a jelen idejű megtapasztalás, a testi érzetekkel, képekkel vagy mozgással való kísérletezés kerül előtérbe – mindegyik forma érvényes és értékes lehet. Csilla rendkívül nyitott az élményalapú munkára, így a közös folyamatunkon keresztül jól érzékelhetővé válik a Gestalt szemlélet működés közben. A részletek végén röviden, a teljesség igénye nélkül írok néhány szakmai reflexiót.
Csilla 47 éves, házasságban él. Három gyermeke van, akik már iskolás korúak. Otthonról dolgozik. Rendkívül izoláltnak éli meg a helyzetét, vágyna egy értelmes felnőtt közegre. Családi, nagyszülői háttér hiányában, és mivel a férj a fő pénzkereső, rá hárul a gyerekek körüli teendők nagy része is, ami megterheli. A párkapcsolatában egyre magányosabbnak érzi magát. Már az első ülésen kiemeli, hogy sokszor türelmetlen magával és a környezetével kapcsolatban. Szereti, “ha van haladás.” Gyakran az a megélése: nem elég, amit csinál, és nem elég jó.
A következő ülésen valahogy megint az öntámogatás témájához jutunk.
- Mennyire van távol ez a téma most tőled?
- Eléggé, bár a rendszeres futással támogatom magam. Más nem jut eszembe. Ja, de, az jut eszembe, hogy nagyon szeretek egyedül utazni. De jogom van-e hozzá? Szerintem az egész társadalmi berendezkedésünkből az következik, hogy a nőkre hárul a nagyobb teher a gyerekek nevelése kapcsán. És igen, sok feszültség van köztünk amiatt, hogy nincs ebben egyensúly. Pedig Tamás igyekszik. A rossz apai mintájához képest sokkal többet van a gyerekekkel. De még így sem igazságos. Mindig az ő munkájának volt elsőbbsége, mivel ő keresi a több pénzt.
Erről még hosszabban beszél Csilla, és egyre inkább megjelenik a düh benne.
- Volna kedved ránézni erre a dühre, meg a bizonytalanságodra azzal kapcsolatban, hogy jogod van-e? Nekem ez belső ellentmondásnak látszik, a dühöd mintha azt képviselné, hogy igenis, jogod van.
- Igen, most dühös vagyok, ez érdekel.
- Akkor válassz egy helyet a térben, ahol együtt tudsz lenni a dühöddel.
Feláll, a szoba közepén elkezd körbe-körbe menni. Megyek utána. Eszembe jut a tornádó a második ülésről.
- Itt nem látok ki abból, amiben vagyok.
Mikor megáll, azt mondja:
- Most megnyugodtam. A mozgás segített. Megértem Tamást, ő nagyon igyekszik.
- Úgy látom, elszállt a dühöd.
- Igen.
- Akkor most megint bizonytalan lettél, hogy jogod van-e kicsit magadról is gondoskodni?
- Igen.
- Van kedved erre is ránézni a térben?
Átmegy a szoba másik oldalába.
- Itt nagyon nehezek a lábaim. Mereven állok. Teher van a vállaimon.
- Nekem most jött egy impulzus. Ha neked is OK, mögéd állnék, és nyomnám a vállad. Hogy érezd jobban ezt a terhet.
- Rendben. Kérlek, jó erősen nyomjad.
Kis idő múlva azt mondja:
- Olyan, mintha ez nem kívülről jönne, hanem én tenném magamra a terhet.
- Ha érzel rá késztetést, nyugodtan tegyél magadért!
Erre kiszabadítja magát a nyomás alól és arrébb megy. Elkezdi kimozgatni a vállait és eszébe jut a gyökeret vert, felfelé növekvő fa, szintén a második ülésről.
- Erős hatással vannak rám ezek a testben megélt kísérletek. Fontos lett, hogy én rakom magamra a terhet. És az is, hogy volt erőm kilépni alóla.
Egy későbbi ülésen arról beszél Csilla, hogy még mindig olyan nehéz neki, hogy Tamás “távolabbról nézi a gyerekekkel kapcsolatos teendőket”.
- Van kedved beszélni erről itt most vele két székben?
- Hú, hát nem is tudom. Nincs sok kedvem hozzá ….. Na jó, csináljuk.
Közel helyezi el a két széket, kissé egymás felé fordítva. A saját székében ülve megjelenik az ostorozó, türelmetlen énrésze. “Gyerünk, csináljuk már! Intézzük a dolgokat.” - ez a gondolat érkezik, és jön megint a düh.
Átülve Tamás székébe, az az impulzus jön, hogy elfordítja magától Csilla székét, háttal a másik széknek. Elzárkózás, védekezés, menekülés - ezek jutnak itt eszébe. Amikor visszaül a saját székébe, azt érzi, szeretné megint maga felé fordítani Tamás székét. Meg is teszi. Azt mondja, a dühe átalakult együttérzéssé. Meg szeretné ölelni. Elkezd beszélni hozzá:
- Nem jó nekem, hogy van köztünk ez a feszültség. Találjuk ki közösen, hogy min változtathatnánk.
Átül a másik székbe.
- Tamásként azt hallom, hogy nekem kellene megváltoznom. Drasztikusan és gyorsan.
Visszaül a saját székébe:
- Kérlek, próbálj meg nem az elmúlt húsz évünk alapján reagálni.
Kívülről ránézve azt mondja, jó érzés ezt most így látni:
- Van benne remény. A legfontosabb, hogy először magam felé kell fordítsam. És ez lehet, hogy nem egyből fog menni, hanem ez egy folyamat.
A düh, mint az öntámogatás energiája jelent meg, de ahogy Csilla elkezdett körbe-körbe menni dühében, fokozatosan átalakult megértéssé, empátiává. Ez viszont visszahozta a bizonytalanságot, a kérdést, hogy van-e joga ahhoz, hogy támogassa magát is (és ne csak a családjáról gondoskodjon). Ahogy kijelölte magának a térnek azt a részét, ahol ez a bizonytalanság megjelenik, és beállt oda, erős testi érzetek jelentek meg. Nekem pedig jött az impulzus, hogy lenyomva a vállát, segítsek neki eltúlozva megérezni a terhet. Nagyon ritkán érintünk meg klienst, csak, ha van rá nyomós indok, és, ha már biztosak lehetünk benne, hogy tud rá nemet mondani. Csilla és köztem eddigre elmélyült a bizalmi kapcsolat, és nyitott volt ennek kipróbálására, sőt, még ő kérte, hogy nyomjam erősebben. A Gestalt szerint, ha eltúlozunk valamit, akkor jobban meg tudjuk vizsgálni, hogy mi történik ott bennünk. Az erős nyomás hatására Csillában egyrészt megszületett a felismerés, hogy a terhet ő teszi magára (vagy legalábbis, ő is teszi magára). Ezt nevezzük a projekció visszavételének: amikor nem (csak) a külvilágot hibáztatjuk, hanem elkezdjük meglátni a saját szerepünket is abban, ami velünk történik. És talán ez a felismerés is hozzájárult, hogy utána megérkezett az erő arra, hogy a nyomás alól felszabadítsa magát. Az ilyen testben megélt élmények sokszor emlékezetesebbek, és nagyobb hatással vannak ránk, mint ha csak beszélgetnénk a témáról. Ráadásul fontos felismerések is születhetnek, mint ahogy Csilla esetében is történt.
Üres szék kísérletet nemcsak belső énrészek között (erről itt írtam: https://www.jovanovicseszter.hu/blog/belso-kozeledes), hanem két személy közötti konfliktus feldolgozására is lehet használni. A leírt esetben alig hangzott el mondat, hiszen a lényeg az impulzusokban, megérzésekben, és a székek egymáshoz való viszonyában jelent meg. Lényeges volt, hogy Tamás székében ülve megélte Csilla a védekezést, menekülést, elfordulást. Ebből következett a fontos felismerés, hogy csak úgy lehet eredményes a nehézségekről való beszélgetés, ha először maga felé fordítja férjét. Ha teret teremt arra, hogy a férje ne akarjon automatikusan védekezni és elfordulni. És ez bizony egy érzékeny, hosszabb folyamat is lehet.