Olyankor gömbvillám vagyok

Ebben a sorozatban ülésrészleteket mutatok be abból a célból, hogy érzékelhetővé váljon, milyen egy Gestalt önismereti folyamat. A bemutatott részletek a valóságon alapulnak, a szövegek a kliensem jóváhagyásával kerülnek publikálásra. A személyes adatait megváltoztattam, hogy semmiképp ne legyen felismerhető, kiről van szó. Minden klienssel a közös munka más és más. Van, amikor elsősorban beszélgetünk, van, amikor a jelen idejű megtapasztalás, a testi érzetekkel, képekkel vagy mozgással való kísérletezés kerül előtérbe – mindegyik forma érvényes és értékes lehet. Csilla rendkívül nyitott az élményalapú munkára, így a közös folyamatunkon keresztül jól érzékelhetővé válik a Gestalt szemlélet működés közben. A részletek végén röviden, a teljesség igénye nélkül írok néhány szakmai reflexiót.

Csilla 47 éves, házasságban él. Három gyermeke van, akik már iskolás korúak. Otthonról dolgozik. Rendkívül izoláltnak éli meg a helyzetét, vágyna egy értelmes felnőtt közegre. Családi, nagyszülői háttér hiányában, és mivel a férj a fő pénzkereső, rá hárul a gyerekek körüli teendők nagy része is, ami megterheli. A párkapcsolatában egyre magányosabbnak érzi magát. Már az első ülésen kiemeli, hogy sokszor türelmetlen magával és a környezetével kapcsolatban. Szereti, “ha van haladás.” Gyakran az a megélése: nem elég, amit csinál, és nem elég jó.

A következő ülésen Csilla elmeséli, hogy nem sikerült szépre a beszélgetés Tamással. Hiába lett múltkor a felismerése arról, hogy előbb “maga felé kéne fordítania”, az ostorozó és türelmetlen része diadalmaskodott.

• Nagy kiabalás lett belőle. Robbant belőlem az indulat. Őszintén szólva, még élveztem is. Ilyenkor azt gondolom, pusztuljon mindenki. Egy gömbvillám vagyok ilyenkor.
• Hú, látom most is, mennyi energia van benned.
• Igen, nem utálom magam ezért. Szeretem ezt az energiát. Ez engem képvisel, Ilyenkor a határaimat jelölöm ki. Persze jobb lenne, ha másba csatornáznám ezt az energiát, nem a kiabálásba.
• Van olyan tárgy itt a szobában, ami erre az energiára emlékeztet?

Hosszan nézelődik körbe.

• Igen, ott van a sarokban abban az üvegben az a fából készült fej.
• Miért azt választottad?
• Hát, mert olyan gömbölyű. És van körülötte az az üvegbúra. Az jut eszembe, hogy ilyenkor érzelmileg nagyon érintett vagyok. A magányt élem meg valójában ilyenkor is.
• Mit érzel most a testedben, hogy erről beszélsz?
• Nyomás van a mellkasomban és a gyomromban érzek egy csomót. Bezárkózom ilyenkor. És elkezdek tüskéket növeszteni. Ebben az állapotban nem tudok kinyílni mások felé, nem tudok kapcsolódni.
• És milyen az, amikor tudsz kapcsolódni? Itt most, ahogy erről beszélünk, el tudod képzelni vagy meg tudod idézni azt a minőséget?
• Olyankor bölcsebb vagyok és tudatos. Tudok távolságot tartani az érzelmeimtől.
• Ennek a minőségednek is választanál egy tárgyat itt a szobában?
• Igen, az a gipsz arc ott a szoba másik sarkában. Ő nem magányos, még akkor sem, amikor egyedül van. Stabil, és amikor kapcsolódni akar, kinyúl másokért.
• Milyen ránézni most mindkettejükre? Elég távol vannak egymástól itt a szobában…
• Igen. Valahol félúton lenne jó, ha találkoznának. Meg szeretném őrizni a gömbvillám energiáját, ami ugye tüskés bunkóvá tud változni. Ugyanakkor vágyom arra a belső stabilitásra, ami a bölcs gipsz arcból sugárzik. És valahogy oldani szeretném a magányomat. Megtámogathatnám magam kívülről is. Nem feltétlenül a párkapcsolatomban. Hanem például szervezhetnék egy női kört magamnak.

Néhány üléssel később újra a párkapcsolat a téma, megint volt egy csúnya veszekedésük.

• Nagyon sok düh van bennem, ami könnyen robban. Szinte mindegy, hogy miről van szó.
• Mi történik ilyenkor benned?
• Megtámadva érzem magam. Jön megint az az érzés, hogy nem vagyok elég jó. Gyomorgörcsöm lesz, megfeszülnek az izmaim.
• Mire lenne ilyenkor szükséged?
• Egy ölelésre, de ezt nem várhatom tőle. Viszont megölelhetném magam…
• Mi változna a helyzetben, ha meg tudnád ölelni magad?
• Azt gondolnám, hogy elég jó vagyok, és nem kellene védekeznem.

Itt kicsit elgondolkodik.

• Tudod, az van, hogy sokszor azt gondolom, örülni kéne annak, ami van. Meg kéne becsülnöm. Meg kéne tudnom egyedül oldanom a gyerekek körüli dolgokat, és az én hibám, hogy nem működünk jól. Máskor meg azt gondolom, nem akarom egyedül megoldani.
• Kimondanád ezt a mondatot még egyszer, lassabban?
• Nem akarom egyedül megoldani!
• Változik közben valami a testedben?
• Igen, erősebben érzem a lábaimat a talajon és a karomnak is lett súlya. De nem bénultam le. Erő lett bennem.
• Mintha jobban a testedbe kerültél volna, amikor ezzel a részeddel azonosultál.
• Huhh, tényleg.

Csilla szemeiben könnyek jelennek meg. Megöleli magát. Maradunk ezzel egy ideig.

• Mit csináltál volna másképp ebben a helyzetben, ha veled lett volna ez az erő?
• Jobban tettem volna, ha kilépek a helyzetből, mielőtt ennyire elfajul. De akkor meg nagyon felerősödött volna a magány érzése. Úgy maradok kapcsolatban, hogy kiabálok.
• Mi lett most fontos neked?
• Egyrészt, hogy nem akarom elfogadni azt, ahogy most vannak nálunk a dolgok. Másrészt, hogy a magányom oldására kellene egy közeget találjak magamnak.

Fontos először is megemlíteni, hogy egy felismerés önmagában még nem hoz automatikus változást. A tudatosítás után gyakran idő kell, míg az új tapasztalat beépül. Csilla reakciói - a korábbi részben írtakhoz képest - nem visszaesések, hanem az önmagáról való tanulás természetes állomásai.

Csilla folyamatában az indulat újra és újra felbukkanó motívum. A tehetetlenség, a megértetlenség, a kapcsolódási nehézségek mind előidézhetik az elárasztódást és a kontrollvesztést. A Gestalt szemléletben ilyenkor nem a viselkedést akarjuk “megjavítani”, hanem meg akarjuk érteni, mi történik pontosan. Nem elítéljük tehát az indulatot és elmenekülünk előle, hanem megpróbáljuk elfogadni, hogy az adott helyzetben - tekintettel előéletünkre és sérüléseinkre - nem tudtunk jobb reakciót választani. Ha meg tudjuk vizsgálni és sikerül tudatosítani, milyen impulzusok hatására milyen érzések, szükségletek törnek elő, és ezek hogyan kapcsolódnak korábbi tapasztalatainkhoz, akkor reális esély nyílik rá, hogy később hasonló helyzetben másképp tudjunk reagálni.

Fontos, hogy az indulat, a düh gyakran a határaink, szükségleteink jelzője. Amikor Csilla arról beszélt, hogy szereti a „gömbvillám” energiáját, azt egy fontos lépésnek gondoltam az önmaga elfogadása felé. Nem a kiabálást fogadta el, hanem a benne lévő erőt, amelyből később egészséges határhúzás, a szükségletek asszertív kifejezése, és kapcsolati jelenlét is kibontakozhat.

A térben lévő tárgyakat szimbólumként azért szoktam használni, mert így könnyebb kihelyezni és ránézni valamire, ami belül van. A két tárgy elhelyezkedése segített vizualizálni Csilla belső polaritását. Csillában fontos szükségeletek jelentek meg ezáltal, és megjelent a két minőség közelítésének igénye.

A düh gyakran más, mélyebb minőségekhez, érzelmekhez kapcsolódik, és Csilla esetében ez különösen jól látszott, amikor ráeszmélt, hogy az indulata mélyén a magánya van. Ez a felismerés nem intellektuális értelmezés volt, hanem egy valódi belső tapasztalat arról, mi zajlik benne ezekben a feszült helyzetekben.

Csilla helyzetét nagyban meghatározza az élethelyzete és a családi helyzete, amiben tapasztalatai keletkeznek. A Gestalt szemléletben mindig figyelünk arra, hogy mi történik a “mezőben”, milyen kapcsolati hatások érnek minket és milyen a környezetünk támogató ereje (vagy annak hiánya). A magány itt nem pusztán belső állapot, hanem strukturális jelenség: az izolált élethelyzet, a támogatás hiányának, az anyai szereppel járó terhelésnek az eredménye.

A bezárkózás, a tüskés állapot és a magánya szintén a kezdetektől visszatérő motívumok az üléseken. Lényeges felismeréssé vált Csilla számára, hogy jelenleg nem biztos, hogy a magányát a párkapcsolatban tudja oldani. Elképzelhető, hogy a kapcsolódást egy másik közegben most könnyebben meg tudná élni.

Amikor lassabban kimondunk egy fontosnak tűnő mondatot, és közben megfigyeljük a testi érzeteinket, feltárhatjuk, hogy milyen a kapcsolatunk az adott tartalommal. Csillában ezáltal megerősödött, hogy nem akarja egyedül megoldani a gyerekekkel kapcsolatos feladatokat és nem akarja elfogadi azt, ahogyan most működnek a férjével.

Fontos pillanat volt az is, amikor Csillának eszébe jutott, hogy közelségre vágyik, és, hogy megölelheti önmagát, majd később ezt meg is tette. Ebben megjelent a kapcsolódási vágy, az önegyüttérzés és az öntámogatás is.